- " A pünkösd újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli meg.
-Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héber nevén Sávuot, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.
-Szentírásból ismert Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Így pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábbi lehetséges dátuma: május 10., a legkésőbbi pedig június 13.
-A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Visszavezethető a római floráliákra: a floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flora istennőt, a növényvilág és a virágok (tágabb értelemben a termékenység) istennőjét köszöntötték. Az istennő görög nevén Khlóris, azaz Zöldellő, Viruló.
-A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl udvarolhattak, kocsmázhattak.
A pünkösdi rózsa :
-Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött."
2010. május 23.
Info: Wikipédia