"A bocskoros-agyhalott-honfoglalók szerint arcátlanság a részünkről,
hogy miközben Erdély magyarságát sikerült felszámolni integrálva őket a
románságba vagy legalább is szórványba, kisebbségbe szorítva,
előkészíteni őket a nagy beolvadásra, népünk a székelyek továbbra is
ragaszkodik a megmaradást biztosító közigazgatási keretekhez, a három
megye különállásához, illetve egy régióba kapcsolásához! Mindezt akkor,
amikor a román politikai elit annyi áldozatot hozott az ország homogén
jellegének megteremtéséért! Amikor ennek biztosítására eladták a
szászokat, ill. moldvai és a havaselvi románok millióit telepítették át
Erdély magyar és német városaiba. Amikor hagymakupolás templomok százai
épültek a magyar településeken is. Amikor a háromszázezer főre
becsülhető csángómagyarságnak alig húsz százaléka tud magyarul. Mindezt
történelmileg tekintve igen rövid idő alatt! Mivel sikeresen
megváltoztak az etnikai arányok, eszményien gyorsan kiépülőben a nagy
román álom, az alkotmányban emlegetett egységes nemzetállam, ezért sem
akarják nekünk a székelyeknek megengedni még Székelyföld nevének a
használatát sem, nemhogy Székelyföld megmaradásának közigazgatási
keretet biztosítani.
Szerencsétlenségükre azonban, „a nyavalyás székelyek” nem férnek a
bőrükben, nem válnak köddé, nem tűnnek el, nem takarodnak el, e
megszentelt ősi román földről! De ha már maradtak sem simultak be az
ősi, a Funar által tízezer évesnek nevezett nyelvi közösségbe! "
Bővebben : itt
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése